2026. március 13.
Állami kitüntetések a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett állami díjátadón Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter két színművésznek és két, a Játékszínhez kötődő kiváló szakembernek adott át rangos állami elismerést, elismerve a magyar színházi életben végzett több évtizedes munkájukat.
Várnagy László, a Játékszín szervezési irodájának vezetője Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A szakember a színház alapítása óta, immár 14 éve erősíti a társulatot. Szakmai tudását korábban más színházban is kamatoztatta. Elhivatott közönségszervező, a színház iránt mélyen elkötelezett szakember, aki különösen rajong az opera és a balett műfajáért. Büszke arra is, hogy pályája során legendás színészek barátságát nyerhette el. Hitvallását Kishonti Ildikó gondolata fejezi ki leginkább: „háttér nélkül nincs előtér”. A kitüntetést kollegáinak és mindazoknak a színházi háttérszakembereknek ajánlja, akiknek munkája a nézők számára gyakran láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Krsztovics Sándor, a Játékszín volt színpadmestere, jelenlegi szcenikusa is, aki közel hat évtizede dolgozik a színházi világban: pályáját 1969-ben a Déryné Színházban kezdte díszítőként, majd színpadmesterként és szcenikusként folytatta a több intézményben. A Játékszín alapítása óta a társulat megbecsült tagja. Bár már több mint tíz éve nyugdíjba vonult, továbbra is aktívan segíti a színház előadásait és vendégjátékait.

Szintén Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Lévay Viktória színművész, a magyar színházi élet sokoldalú és elismert alkotója. 2012 óta a Játékszín tagja, a színház produkcióinak rendszeres szereplője. Színházi pályája rendkívül sokszínű: a Játékszín „A vád tanúja” című előadásában kiválóan alakítja a női főszerepet, bizonyítva kivételes színészi sokoldalúságát. Egyik legemlékezetesebb alakítását a színház „A lány a vonaton”című pszichothrillerében nyújtotta: Rachel szerepében rendkívüli erővel és érzékenységgel jelenítette meg a főhős belső vívódását, küzdelmét az önpusztító szenvedélyekkel és az igazság keresésével. Az alakítás a kritikusok és a közönség körében is kiemelkedő elismerést aratott. 2025-ben Lévay Viktória rendezőként is bemutatkozott a Játékszínben: ő állította színpadra a színház Naptárlányok című bemutatóját. A darabot korábban, 2024-ben a Kecskeméti Katona József Színházban is megrendezte nagy sikerrel. Az előadás különösen közel áll hozzá, hiszen a női összefogásról, bátorságról és közösség erejéről szól.

Gubik Petra Jászai Mari-díj elismerésben részesült. Petra a Teréz körúti teátrum egyik legmegbecsültebb tagja, akinek színpadi jelenléte mindig magával ragadja a közönséget. A színésznő nemcsak a színházban, hanem zenei életben is kiemelkedő teljesítményt nyújt. A Játékszínben -többek között- A Da Vinci-kód női főszereplőjeként találkozhatnak vele a nézők. Munkássága, sokoldalúsága és elhivatottsága révén a magyar színházi élet egyik meghatározó alakja, akire a kollégák és a közönség egyaránt nagy tisztelettel és szeretettel tekintenek.

A Játékszín igazgatója, Bank Tamás és a színház összes tagja büszke arra, hogy munkatársai és művészei munkáját ilyen rangos állami kitüntetésekkel ismerték el.
Külön öröm és büszkeség színházunk számára, hogy az idei állami kitüntetettek között olyan művészek neve is szerepel, akik rendszeresen fellépnek vagy felléptek a teátrum színpadán, és fontos szerepekkel gazdagítják a társulat produkcióit.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Náray Erika, Peller Anna, Csonka András és Auksz Éva is. A művészek hosszú évek óta meghatározó alakjai a magyar színházi életnek és a Játékszín közönsége is számos sikeres előadásban találkozhatott velük. Játékuk, sokoldalúságuk és a színpad iránti elhivatottságuk jelentősen hozzájárul a Játékszín előadásainak sikeréhez és a közönség élményéhez.

A színház számára külön megtiszteltetés, hogy olyan alkotók dolgoznak vagy lépnek fel rendszeresen a Játékszínben, akik munkáját országos szinten is elismerik. A társulat ezúton is szívből gratulál a kitüntetett művészeknek, és büszke arra, hogy a Játékszín színpadán is részesei lehetnek a közös alkotásnak és a közönséggel való találkozásnak.